• LA-ben Pau Gasol lesz a bűnbak?

    Los-Angeles-Lakers-Pau-Gasol-trading-block.jpg

    Egyáltalán nem úgy kezdődött a szezon a Lakersnél, ahogyan szerették volna, és az eredetileg bajnokesélyesnek szánt gárda egyelőre örülhet, hogy odaér a még rájátszást érő 8. helyre a tabellán. A szánalmas produkció (8 győzelem, 9 vereség) azért is vér ciki, mert az olyan játékosok érkezésével, mint Dwight Howard és Steve Nash ez a teljesítmény elfogadhatatlan. A tragikus idénykezdet Mike Brown állásába került, akinek a helyére Mike D'Antoni jött, csak hát Nash addigra összeszedett egy csúnya sérülést, Pau Gasol pedig nagyon úgy néz ki képtelen beilleszkedni az új rendszerbe. Utóbbinál érdemes is megállni pár szóra, mivel per pillanat élete legrosszabb formáját mutatja olyannyira, hogy Kobe Bryant már a sajtón keresztül üzent neki, hogy ideje felkötnie a nadrágját, és felnőni a feladathoz.

    Pedig a nagy nyári játékoscsere előtt Bryant volt, aki teljes mellszélességgel kiállt Gasol mellett, amikor az ő neve hangzott el legtöbbször, mint potenciális cserealap Howardért. Végül Bynumnak kellett mennie, amit azóta Gasol borzalmas játékkal hálál meg. Persze mondhatjuk, hogy az egész csapat gyengélkedik, de a D'Antoni-érában Gasol már a helyét sem találja, hiszen nagy embernek ott van Howard, a pontszerzés még mindig Bryant feladata, World Peace pedig tökéletes a védekezéshez. A meccsenkénti 13 pont, és 42%-os dobóátlag irtó gyenge annak a Gasolnak, akinek még két éve van hátra a szerződéséből, aminek köszönhetően több, mint 38 millió dollárt vághat zsebre. Ezzel sokan már most az NBA legtúlfizetettebb játékosai közé sorolják - Joe Johnsonnal és Amar'e Stoudamire-rel együtt - őt, de amíg előbb kettő csapata kifejezetten jó idényt produkál eddig, a Lakers csúnyán megfizet Gasol gyengélkedése miatt, elég csak arra gondolni, hogy nemrég attól a Magictől kaptak ki, ahová alig érkezett épkézláb játékos a Howard-csere után, és messzemenően a liga egyik leggyengébb keretével rendelkeznek.

    Kobe felszólalása sok mindent elárul az ügy komolyságával kapcsolatban, és egy hosszabb negatív széria esetén pont a Lakers az a csapat, amely a leghamarabb új játékos után néz. Ez mindössze annyiban lesz nehéz, hogy Gasol óriási fizetéséért cserébe csak nagyon kevés kosaras közül válogathat a Lakers, a legvalószínűbb opció pont az a Ryan Anderson, aki a Hornetsre cserélte a Magic mezét idén, és a remek dobójátékos tökéletesen illeszkedne D'Antoni rendszerébe. Ez a csere viszont komolyan megbolygathatja a Lakers azon tervét, hogy 2014-ben magához csábítsa a szabad ügynökké váló LeBron Jamest, mivel Anderson szerződése még négy évig érvényes, ami komoly pénzeket venne el a James-ügylettől.  A grandiózus transzferben kulcsszerepet játszik Gasol, Nash és Bryant szerződésének lejárta, amivel bőven akadna lóvé Jamesre, utána pedig a maradékból akár vissza is csábíthatnák az említetteket. Ebből kifolyólag egyelőre nagy kérdés, mi lesz a sorsa Gasolnak Los Angelesben, de ha nem kapja össze magát gyorsan, akkor akár nagyobb kárt tehet a Lakersnek, mint gondolná.

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    csuszi11 (törölt) 2012.12.04. 16:12:51

    nem találom, de volt valahol a neten egy jordan idézet valahogy így:
    a vesztést fogd fel tanulópénznek és sose okold a csapattársaid.

    bryantnek pont az ilyen húzásai miatt nemhogy minden idők másodikja se nálam, de még a top 20ba se fér be.
    nem sportember. sajnos nem kiforrott személyiséggel érkezett az nba-be, túl fiatalon, és hát nem a legjobb hatások érnek egy fiatal, elkényeztetett szupersztárt a dicsőség kapujában. meg is látszik, ég és föld a mentalitása mj-hez képest, még ha a huszonéves jordant vetjük össze a 30on éves bryant-el. ha meg elővesszük a 34-5-6 éves jordant....hja kérem, valamit nem mutatnak a statisztikák.

    dzsedi 2012.12.04. 16:24:53

    két nagy emberrel is lehet hatékony csapatot csainálni, lásd SAS amikor Robinson meg Duncan együtt játszott. nem áll össze a játéka még az Öreg Ron Artest is többet dob nála.

    HighTroller 2012.12.04. 16:25:17

    mondjuk nem csodálom, hogy nem találja a helyét... néha valahogy nagyon gördülékenyen játszanak, ugyanakkor meg olyan nevetséges dolgokat is tudnak művelni, hogy az már tényleg fáj. nem értem, hogy mitől van ez a kettősség, a lakers játékában... le kéne osztani a szerepeket, hogy ki mire figyeljen oda, mit játsszon.
    ez ugyanaz a lakers baki mint ami korábban volt amikor érkezett payton és malone, és ott volt shaq és kobe. Az a csapat nem nyert, és ha így haladunk, ez a mostani se fog.

    vaki78 2012.12.04. 16:54:18

    @dzsedi: csak ott jól el voltak osztva a feladatok... Meg Duncan messze jobb védő annál mint ahogyan arról Gasol valaha is álmodni fog. Valószínű fordítva kellene megcsinálni: Gasol inkább támad, Howard inkább védekezik - csak itt meg ott lenne a probléma, hogy Gasolt levédekezni is könnyebb.

    A cikkben meg kicsit feleslegesen példáloztatok Stoudamire-el, lévén idén még nem játszott ha jól tudom.

    dzsedi 2012.12.04. 16:58:01

    @vaki78: azért van edzője a csapatnak, hogy elossza a feladatokat. Gasol tud passzolni is ha levédekezik. egy nagyon brutál támadó játékot lehetne kihozni ebből a felállásból, ha edzőbá rájön és összerakja azt.

    geri415 2012.12.04. 20:28:12

    Van néhány ki nem mondott dolog a cikkben. Remélem a cikkíró látta magát az interjút is, mert abban kicsit más szövegkörnyezetben hangzott el az ominózus kifejezés. Nem árt tudni, hogy Gasolnak jóideje gyulladás van a térdében, amivel eléggé szenved, emellett a csapat második legjobb gólpassz-adója. Amióta a Lakershez került, a Lakers 3 döntőt játszott, ebből 2 bajnoki címmel (ezt a túlfizetettséghez). A Lakers a harmadik számú irányítójával játszik, aki ráadásul újonc is.

    dzsedi 2012.12.04. 21:23:27

    @geri415:
    igy már más. nem tudtam, hogy beteg a térde. azt tudni mikor térhet vissza Nash.

    dzsedi 2012.12.05. 10:03:18

    beszarok ezek megint kikaptak.

    dzsedi 2012.12.05. 10:17:22

    @dzsedi: remek már Gasol sem játszott. Kobe meg kihagyta a hármast a végén a győzelemért.
süti beállítások módosítása