8 szabálytalanság NBA-sztároknak

Griffin zsákol. A védőnek meg fáj. Mindenki látott már olyat, hogy Blake barátunk könyékig lóg a gyűrűben, közben artikulátlanul üvölt. Olyan ez, mint egy bűvésztrükk. A nagy látványosság, a felhajtás, a pompa az a labdás kéznél van, és senki (beleértve a bírókat) sem figyeli, hogy mi történik a háttérben, a labda nélküli kéz környékén. Persze mindez Griffin szempontjából maximálisan megérthető, nem mindegy, hogy valaki azért kerül a heti top10-be, mert akkorát zsákolt, hogy atyaisten, vagy mert eközben visszanyomják labdástól. Szegény Gasolnak erre esélye sem volt, viszont kapott egy maflást cserébe.

Wade akrobatikus tempót dob. És néha még ez is fáj a védőnek. Én személy szerint e fölött szemet hunynék! Éveken át tanítják az embert, hogy hogy kell biztos lábakról indított, szépen beleállt tempót hajigálni, erre jön valaki, aki a védő fülhuzatot okozó lihegése, Lebron fenyegető tekintete („már megint elvettek tőlem egy labdát, amit akár én is eldobhattam volna"), és a kiélezett helyzet közepette nemcsak hogy gólt dob, de még arra is fordít figyelmet, hogy eközben oldalba is rúgja szerencsétlen védőjét. Aki ilyet tud, az inkább megérdemli a plusz egyet, semmint hogy elvegyék tőle a labdát.

Dirk Nowitzki is tudja, amit Dwyane Wade. Csak ő kisebbet rúg. Persze a német fiú már nem annyira dinamikus, nem is olyan ruganyos, mint Wade, viszont magasabb is, hosszabbak is a kezei-lábai, szóval nincs is szüksége az előző pontban tárgyalt rúgásra, neki bőven elég, ha csak diszkréten gyomormagasságba emeli a térdét. A lényege (és a célja) ugyanaz mindkét mozdulatnak. A game winner dobáshoz szükséges helyet ezzel is tudja biztosítani.

Anthony forgolódik, recsegnek az arccsontok. Értem én, hogy ezt tanítják (fogd a labdát két kézzel, legyen széles a könyököd, stb.), de azért ez tényleg túlzás. Ráadásul míg előző két hősünk a kis csínytevéseik segítségével gólokat dobnak, meccseket nyernek, addig Melo csak babákat döntöget. Főleg bostoniakat.
És néha szó szerint értsük a babát, mert itt a bostoni Big Baby-t ütötte le.

Kobe sarkaz, cselez, majd elindul (és gólt dob). Ez mind szép és jó, csak nem mindegy, hogy melyik lábával. Igen, elérkeztünk a lépéshibák világába. Az egyik leggyakoribb traveling-kiváltó ok a sarkazásból hosszúindulás. És abban a ligában, ahol ráadásul elég jóindulatúan kezelik ezt az amúgy nagyon szigorú szabálykört, bőven akad is rá példa, még a legnagyobbak előadásában is.

Rajon Rondo ziccerezik. És nem hajlandó ezt a könnyed és elegáns mozdulatsort tönkretenni holmi labdaleütéssel (ad abszurdum labdaleütésekkel)! A bostoni villámléptű irányító olyannyira megörül, amikor nem gólpasszokkal járul hozzá a közöshöz, hanem végre maga fejezhet be egy akciót, hogy ilyenkor nem tud másra koncentrálni, csak az én-labda-gyűrű háromszögre. Hogy eközben hármat, olykor négyet lép? Nagy dolog. Úgyis olyan gyorsan teszi, hogy ezalatt más csak kettőt lépne, tehát ugyanott vagyunk, előnyt nem szerzett. (de igen.)

Zárásként pedig jöjjön maga James király! Tudjuk jól a történelemből, hogy az uralkodókra nem (most persze inkább sem) vonatkoznak a törvények (most persze inkább szabályok). És Lebron ezzel a lehetőséggel él is derekasan! Őfelsége azzal a lábával sarkazgat, amelyikkel csak akar. Aztán meg a másikkal. Aztán megint az előzővel. Aztán gólpasszt ad, ziccerezik, vagy 10 méteres triplát dob, és eldönt vele egy playoff 7. meccset, ezáltal pedig tovább erősíti királyságát, mindenki boldogan él, míg meg nem hal (kivéve persze szegény bostoniakat, akikre úgy látszik rájár a rúd).