• 2015-re bajnoki címet ígér a Brooklyn Nets

    nets.jpg

    Mióta megvette a Nets franchise-t Mikhail Prokhorov orosz milliárdos, azóta a csapat minden második meccsét elvesztette és kétszer is lecsúszott a rájátszásról. Ezt megelégelve átköltöztette a csapatot New Jersey-ből Brooklynba, ahol minden erejével azon van, hogy végre ütőképes gárdát rakjon össze Deron Williams köré. Az Nets új pályájának megnyitóján Prokhorov azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy lépésről lépésről haladnak előre és három éven belül bajnoki címet fognak nyerni, idén pedig biztos, hogy bejutnak a rájátszásba. Persze, minden messziről jött milliomos azt hiszi, hogy a súlyos összegek befektetése automatikus dicsőséget is jelent, igaz, Prokhorov ideje óta nem volt ilyen erős kerete Netsnek. Azonban ez még mindig kevés ahhoz, hogy egy tiszavirág életű playoff-szereplésen kívül bármi más kiemelkedőre lenne képes a brooklyni alakulat.

    Az amerikai sportrendszer egyik nagy találmánya, hogy az európai focival ellentétben itt szinte képtelenség egy indonéz milliárdos zsebdiktátornak két év alatt bajnokcsapatot csinálni mondjuk a Toronto Raptorsból. Emiatt kevés a Prokhorovhoz hasonló félőrült, aki a világ életében kutyaütő Nets-franchise-ból akar NBA-győztest faragni. A dúsgazdag orosz pénzembert ez cseppet sem zavarja és nyáron sikerült együtt tartania a keretet és még erősíteni is. A legnagyobb fegyvertény persze Deron Williams megtartása volt, aki most az Atlanta Hawkstól elhappolt Joe Johnsonnal a liga egyik legerősebb védőpárosát alkothatja. Vannak, akik Johnsont a liga harmadik legjobb dobóhátvédjének tartják, és ez kiegészülve a szintén a top3-ba tartozó Deron Williams irányítóval, valóban erősítést jelent a Netsnek.

    Csatár szinten ott lesz Kris Humphries, aki egy szánnivalóan alábecsült játékos ahhoz képest, hogy tavaly dupla-duplát átlagolt pontokban és lepattanókban. Brook Lopez rendkívül gyenge lepattanózása miatt pedig kiemelkedően fontos lesz a Netsnek, hogy Humphries folytassa a remek sorozatát, aminek köszönhetően új, kétéves szerződést kapott a vezetőségtől. Mellette centerben valószínűleg Brook Lopez játszik majd, ha csak nem sérül meg megint olyan súlyosan, hogy a tavalyihoz hasonlóan mindössze öt meccset legyen képes a pályán tölteni. O'Neill vagy Yao Ming óta tudjuk, hogy a lábfejsérülés komoly problémát okozhat a magasembereknél, ezért fel kell készülni Avery Johnson edzőnek arra, hogy a védekezésben és lepattanózásban még mindig elég gyengén teljesítő Lopezt kivel pótolja.

    Johnson mellett a másik számottevő erősítés Gerald Wallace. Három éve a liga egyik leggyengébb csapatából az All-Star válogatottba kerülő csatár viszont évről-évre egyre gyengébben teljesít, és most már 30 fölött a lendületéből is kezd veszíteni, ezzel pont az a képessége gyengül, amivel a többi játékos fölé emelkedett. Nem húzónévként jön a Netsbe, és nem is szabad kiegészítő embernél fontosabb szerepkört szánni neki. Viszont a Williams-Johnson-Humphries-Lopez négyesnek ő lehet a megfelelő zongoracipelő. Az már egy egészen más kérdés, hogy a Bobcatsnél betöltött sztár státusza után vajon mennyire fog derogálni neki ez a helyzet.

    Ahhoz, hogy a Nets odaérhessen az áhított harmadik helyre, legalább 50 győzelemre lesz szüksége, ami valljuk be, elég lehetetlen küldetésnek tűnik nekünk. Ehhez hasonlóra csak a 2001-2002-es szezonban voltak képesek, amikor 52 megnyert alapszakasz meccs után egészen a döntőig masíroztak, ahol a Kobe és Shaq vezette Lakers felsöpörte velük a padlót. Igen ám, de abban a csapatban akkor volt egy fénykorát élő Jason Kidd és a szupersztárság kapujában elbotló, az eséstől keletkezett kómából soha többé fel nem ébredő Kenyon Martin.

    Ennek ellenére játszunk el a gondolattal, hogy a Nets bejut a rájátszásba. Legutoljára 2007-ben jutottak tovább a playoffban a Toronto Raptors ellen, ahol valószínűleg máig történelmi jelentőségű az az év. A Nets bejutása esetén legjobb esetben az átalakuló Hawks lehet a potenciális legyőzött, a Bulls ellen túl sok esélyt nem adnánk nekik, ahogy a Bynummal megerősödött, egy rakás tehetséges játékossal új időszámítást kezdő Sixers is túl nagy falatnak tűnik. Persze mindenkinek az lenne a legjobb, ha a Knicksszel kerülnének össze, ahol egy győzelem esetén hatalmas lendülettel mehetnének neki a következő ellenfélnek.

    Egyedül Avery Johnson edző személye az, ami sokaknál kétkedésre ad okot. Az ő vezetésével tavaly 11, 5 meccsnél tovább tartó nyeretlenségi sorozatot hoztak össze, miközben mindössze kétszer voltak képesek egymás után két meccsnél többet megnyerni. Ráadásul Johnson viselkedésével sincs mindenki kibékülve, számtalan alkalommal tett olyan megjegyzéseket, amit egy stratégától egyáltalán nem szokványos. Ilyen például, amikor hatalmas bölcsességéről tett tanúbizonyságot, és cuki támadómanőverek illetve okos védekezés helyett az olyan embereket preferálja, akik nagydarabok, atletikusak és képesek a labdát a gyűrűbe juttatni. Egy ilyen nyilatkozat talán még beleférne a harmadik világ elmaradott kosárbajnokságaiban, de az NBA-ben csak a közröhej tárgya lehet valaki ilyen megszólalással.

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    bioLarzen 2012.09.25. 21:56:57

    Szia,
    teljesen lényegtelen dolog, és esküszöm, hogy nem trollkodok, csak régi mániám az idegen nevek magyar írása. szóval: Mihail Prohorov. Az orosz "kemény" h-t írják át angolban kh-ra (lásd "Blokhin") - ez a magyarban marad h.

    Tényleg bocs, és további sikereket!

    bio

    Terrance 2012.10.26. 16:44:19

    Szia, én se trollkodásból, de egy kosárblogon furcsa olyat olvasni hogy O'Neill.
süti beállítások módosítása