• Felemás Euroliga - Károlyi Andi blog

    Állandó bloggerünk, Károlyi Andrea most a magyar csapatok idei Euroliga-eredményeiről ír. Mint tudjuk, a Sopron elvérzett a csoportküzdelmek során, a Győr pedig sikerrel vette az első akadályt, és tovább ment a play off-ba.
    Csalódás a Sopron szereplése, de a Győré felemelő meglepetés. Nézzük, mit gondol erről a BSE kiváló játékosa.

    károli.jpgEgyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert a Sopronnak nem sikerült, és nevet, mert a Győrnek igen. Óriási gratuláció a győri lányoknak, mert nem semmi, amit ebben az Euroliga szezonban véghezvittek. És nem feltétlenül arra gondolok, hogy az eligazolások után is küzdenek, hajtanak, hanem az azt megelőző időszakra. Nem sokan gondolták volna, hogy ebből a csoportból tovább tudnak jutni. Szerencsére volt tizenkét játékos és egy edző, aki hitt benne, ezzel sok kellemes és örömteli pillanatot okozva a kosárlabda kedvelő közönségnek.
    Örültünk volna, ha a Kassa nyer Targoviste-ben és ezzel hozzásegíti a Sopront a továbbjutáshoz, de ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor nem biztos, hogy megérdemelték volna. Az előzetes várakozások szerint talán ez a csoport tűnt továbbjutás szempontjából a legkedvezőbbnek. Nem így lett. Ha legalább csak egy hazai, nyerhető, már majdnem megnyert meccs megvan… sajnos a HA nem játszik.
    Egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert valószínűleg (ne legyen igazam) már csak két meccs van hátra a magyar csapatok számára az idei Euroligából, és nevet, mert a Győr legalább ott van Európa  tizenöt legjobb csapat között.
    A mai világban értékelni kell a részsikereket is. De a Győr számára ez nem csak rész, hanem egész! S bár Füzy Ákos azt nyilatkozta – tudván, kit kaptak ellenfélül - , hogy választani csak a golyó és a kötél között tudnak, de ez sajnos nem a szokásos frázis Ákostól, hogy elhitesse az ellenfelekkel:nincs esélyük. Legyünk őszinték: nincs sok. De mekkora dolog, hogy ők még játszanak! (Egyébként meg, ha a zuhanyhíradóból érkező információk beigazolódnak az esetleges érkezőkkel kapcsolatban, akkor... de inkább le sem írom, nehogy elkiabáljam.)
    Egyik szemem sír, mert egy ideje ez a megmérettetés már rég nem EUROliga, és nevet, mert akadnak azért extra európai játékosok.
    Emlékszem, amikor 2001-ben Messina-ban a Final Four résztvevői között összesen egy amerikai játékos volt. Akkor még minden csapatban a hazai játékosok voltak a főszereplők. Amikor meccs végi döntő szituációt kellett elvállalni, akkor nem a légiósra volt kijátszva a figura.  Amikor egy csapat még nem a légiósról szólt, hanem a hazai játékosokról.  Attól lett csapat a csapat, hogy hány jó minőségű hazai, válogatott játékost tudtak foglalkoztatni.
    Mióta az orosz és a török klubok felvásárolnak mindenkit, azóta rendesen átrendeződtek az erőviszonyok. És mivel a többi klubnak már nem nagyon jut játékos, illetve nincs pénze jó játékost megfizetni, ezért olyan játékosoknak is mindig akad csapata, akik mondjuk 10 évvel ezelőtt 12-be nem fértek volna.
    Mindkét szemem sír, mert nem látom sehol a régi meghatározó csapatokat. Elképzelhetetlen lett volna az Euroliga végjátéka egy Valenciennes, Valencia, Gdyna, Brno, Bourges, Pécs nélkül. A Bourges még képvisel egy színvonalat, de az összes többi vagy megszűnt már, vagy csak árnyéka önmagának. Feladták a szélmalomharcot... mert valljuk be, ez erősen az.
    Vajon jövőre is meglesz két magyar csapat számára a hely, ha a létszámot lecsökkentik tizenhatra? Szinte már nem is emlékszem mikor volt utoljára csak egy magyar csapat. Voltunk mi hárman is, de hogy csak magányosan… az pédátlan.
    Azonbanmost nincs itt az ideje a szomorkodásnak.
    Nevessen mindkét szemünk és szorítsunk a győri lányoknak!
    Mert a meccsen csak az számít, hogy mit adsz ki magadból! Ha megdöglesz a pályán és mégis vereség a vége, akkor is jár a vastaps!!!

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása