Kik szakítják le a gyűrűt idén a zsákolóversenyen?

Lassan teljesen elfogy a remény a szurkolók számára, hogy a régi időkhöz méltó fényében pompázzon ismét a zsákoló verseny, ahol évekkel ezelőtt még rang volt indulni minden olyan játékosnak, aki mondjuk az MVP címre pályázik. Azonban azok az idők elmúltak, amikor Jordan, Bryant vagy éppen Vince Carter is indult a versenyen és Blake Griffin ominózus kocsiátugrós-autóreklámos zsákolása jelentette az esemény egyik legnagyobb mélypontját, de Dwight Howard Superman-jelmezes bohóckodását is említhetnénk. Pedig az első 1976-ban megtartott versenyt Julius "Dr. J" Erivng nyerte, hogy aztán 1984-ben éledjen újra a sorozat.

Nem is akárhogyan, köszönhetően Spud Webb és Dominique Wilkins atlantai csapattársaknak, akik egymást überelve rángatták a gyűrűt évekig, hogy aztán a versengésbe egy bizonyos Michael Jordan is bekapcsolódjon a '80-as években legyőzve minden idők legalacsonyabb zsákolóbajnokát (Webb mindössze 170 cm) és az egyik leglátványosabb támadójátékost (Wilkins), majd Clyde Drexler is feltűnt a színen. Ehhez a négy játékoshoz fűződik a zsákoló verseny aranykora, amely azonban az ő elmaradásukkal, a vélt vagy valós sérülésveszéllyel illetve a már minden létező trükk elfogyásával szép lassan érdektelenségbe süllyedt a sztárjátékosok részéről.

A '90-es évekre sokat vesztett a verseny a színvonalából és egyedül Isiah Rider és Kobe Bryant győzelmét érdemes kiemelni. Két évnyi szünet után (köszönhetően a '99-es lockoutnak) aztán visszahozták a versenyt, méghozzá minden idők egyik legizgalmasabb összecsapásával, ahol Vince Carter küzdött meg unokatestvérével, Tracy McGradyvel és Steve Francisszel. Azonban ezután évekig elkerülték az eseményt az A-listás sztárok.

A kétezres évek közepétől aztán megint fejlődni kezdett az esemény, 2005-ben Josh Smith nyerte a versenyt Amar'e Stoudamire-rel és J.R. Smith-szel szemben, egy évre rá pedig elkezdődött Nate Robinson tündöklése, ami végül indokolatlanul sokáig tartott. A 175 centis irányító alacsony mérete miatt sokak szerint igazságtalan támogatást kapott a zsűritől, aminek szenvedő alanya először Iguodala volt, majd Gerald Green és Dwight Howard győzelme után 2009-ben és 2010-ben is ő nyert, ezzel elsőként lett háromszoros győztes.

Howard óta Blake Griffin tudták csak összekaparni az A-lista aljáról (mondjuk személy szerint a DeRozan-McGee-Griffin-Ibaka négyest ezerszer jobbnak tartom, mint akiket azóta hívtak), tavaly pedig már talán Paul George is csodálkozott azon, mit keres holmi Budingerek meg Jeremy Evansök között.

Idén sem lett jobb a helyzet, DeRozant csapattársa Terrence Ross váltotta, Denverből Iguodala vagy McGee helyett most Kenneth Faried támadhatja a palánkot, lesz persze alacsony ember megint (Eric Bledsoe), de a korábbi győztesek sem maradhattak ki Gerald Green és Jeremy Evans személyében, már csak azt szeretnénk megtudni ki a fene az a James White.

James White

Az ember, aki 2006-ban 31-ként draftoltak a második körben, szóval majdnem teljesen lemaradt az NBA-ről. Így se futott be túl fényes jövőt, a Spurs gyorsan leküldte a D-Leauge-be, onnan kipróbálta magát Törökországban, majd vissza a D-League-be, aztán jött Houston, ahol pillanatok alatt passzolták el Ororszországba, ő onnan aztán inkább Olaszországba igazolt, hogy végül harmadik esélyt megkapva a Knicksben liftezzen az első csapat és a D-liga között. Viszont elképesztő emelkedése van White-nak, de azért azt nagyon szomorúnak tartjuk, hogy 30 évesen, mindössze 44 NBA-meccsel a háta mögött indulhat egy ilyen eseményen.

Terrence Ross

Az egyik titkos favoritom abból a Toronto Raptorsból, ahol Rudy Gay érkeztével ismét elkezdték kántálni a szurkolók az Air Canadát. Ross legalább olyan jól zsákolt, mint Gay vagy DeRozan, de az újonc egyelőre nem kap túl sok játéklehetőséget, azt viszont rendszeresen top10-es jelenetekkel hálálja meg. Én őt - viszonylag ismeretlensége ellenére - nagyon szerettem volna látni a zsákolók között, mivel nála csak Russel Westbrook képes ilyen atletikussággal és nyers erőből a gyűrűbe vágni a labdát, csak Ross sokoldalúbb ebből a szempontból, akinek mindegy, hogy alley-oopot kell bevágnia, magának kell a palánk felé törnie vagy simán csak egy lepattanók húz vissza alulról, teljesen kicsavarodva.

Eric Bledsoe

Róla már írtunk korábban a következő klasszis irányítókkal foglalkozó posztunkban, szóval itt rövidre fogjuk. Bledsoe a Clippers csiszolatlan gyémántja, aki teljes ellentéte Chris Paulnak: kifejezetten ponterős, folyamatosan támadja a gyűrűt, nagyon agresszív és 180-as magassága ellenére elképesztő zsákolásokra képes. Nate Robinsonnál még mindig jobb választásnak tűnik.

Jeremy Evans

Egy újabb padot koptató játékos, aki tavaly a történelem egyik legrosszabb zsákolóversenyét nyerte. Idén nehezebb dolga lesz, bármennyire is jó adottságokkal rendelkezik.

Kenneth Faried

Lehet Iguodala techikásabb, McGee pedig paramétereiben veri oda - mondjuk ő kb. az egész ligát - Kenneth Faried képviseli idén Denvert. A Manimal becenévre hallgató másodéves erőcsatár zsákolásaiban rendszeresen beleremeg az aréna, főleg mert Faried előszeretettel húz rá még egy lapáttal az alley-oopokra és visszahúzásokra. Ebből kifolyólag Andre Miller feltűnése szinte borítékolható, de azért arra kíváncsiak vagyunk, hogy a technika helyett a nyers erőt preferáló, de elképesztően szórakoztató Faried mire lesz képes.

Gerald Green

Az örök esélyes és korábbi győztes, aki idén hatalmas reményekkel igazolt a Pacershöz, de nem igazán volt képes átlagon felül teljesíteni. Ellenben zsákolásban még mindig ő az egyik legjobb: emberfölötti rugói vannak, mindkét kezét képes használni és ha kell változtatni és kifejezetten ötletes, kreatív zsákoló, aki meccseken is képest All Star behúzásokra. Tőle mindig kitelik valami olyasmi, amit korábban még senki sem látott.