A magyar női kosárlabdázás új halhatatlanjai

Óriási megtiszteltetés érte Csák Magdolnát, Eördögh Editet, Károlyi Andreát, és Ujvári Esztert. A kosárlabda halhatatlanjaivá választották őket, méghozzá teljesen megérdemelten. A fentebb említett négy hölgyről bizonyára mindannyiunknak rengeteg emléke van, és számolatlanul ontanánk a történeteket parádés megoldásaikról, mindent legyőző akaraterejükről, és a pályán tanúsított példás magatartásukról.

Csák Magdolna Szolnokon kezdett kosárlabdázni, később a Tungsram, a BSE és a Pécs bedobójaként láthattuk. 124-szeres válogatott, Euroliga-bronzérmes. Nem mellesleg, Rátgéber László felesége. Specialitása volt, hogy sorsdöntő kosarakat szerzett. 2001-ben, Isztambulban az ő két pontja juttatta be a Pécset a messinai Final Fourba, sőt Magyar Kupa döntőben is szerzett győztes kosarat.

Eördögh Edit a BEAC, az MTK, a DKSK, a Soproni Postás, és az MKB Euroleasing Sopron (korábban GYSEV) színeiben is szerepelt. Két súlyos sérülésből is felépült. Híresen jól büntetőzött. Volt olyan szezon, amikor mindössze két büntetődobást hibázott el. A kiharcolt faultok terén mindig toplistás volt. A Soproni Postásban, hűségét megmutatva, egy teljes évadot játszott le fizetés nélkül. Pályafutását a Vasas Csata fiataljai közt fejezte be.

Károlyi Andrea a BSE, a Ferencváros, a Pécs, és az MKB Euroleasing Sopron játékosa volt. 150-szeres válogatott, aki soha, egyetlen alkalommal sem mondta le a válogatottságot. Legendásan dobta a hárompontosokat, még az Euroligában is negyedik helyen végzett ebben a kategóriában. 2001-ben egy stroke következtében elvesztette jobb oldali térlátását, de folytatta karrierjét. Remekül egy-egyezett, védekezett, rendkívül univerzális játékos volt. A befejezés után a Vasas Csata edzője lett, majd a BSE-ben lett játékos-edző. 2005-ben az év játékosa volt.

Ujvári Eszter az MTK, a Ferencváros, a Pécs és az olasz Como hátvédje volt. 100-szoros válogatott.A '90-es és a 2000-es évek talán legjobb védőjátékosaként tartjuk számon. Egy Brno elleni Euroliga mérkőzésen saját büntetővonaláról szerzett kosarat. Jó helyzetfelismerő képessége, kivételes látása, és robbanékonysága tette kivételes kosárlabdázóvá, pedig két keresztszalag-szakadást is legyőzött. Olasz bajnok, ráadásul az olasz bajnoki döntőben a legértékesebb játékosnak választották.

Mindegyiküknek feltettünk 12 kérdést. Hajtás után lehet olvasni a válaszokat!

1. Mikor és miért kezdett el kosarazni?

Ujvári: Hétévesen kezdtem el kosarazni a Jókai Mór Általános Iskolában. Első egyesületem az MTK volt, ahol tizenöt évesen szereztem az első felnőtt bajnoki aranyérmemet. Kosaras családba születtem, Édesanyám (Borbély Erzsébet), Édesapám (Ujvàri Miklós) válogatott kosárlabdázók voltak.

Károlyi: 1987-ben kezdtem kosárlabdázni, mert Édesanyám elvitt egy tehetségkutató akcióra, amit a BSE szervezett. Minden igyekezetem ellenére felfedeztek, és azóta is nagyon fontos része az életemnek.

Eördögh: 1986-ban, tizenegy évesen kezdtem el ismerkedni a játékkal, miután három évig szertornáztam a Spartacusban. Hamar kiderült, hogy nem az én sportom a torna, mivel mindenkinél legalább egy fejjel magasabb voltam. A nővérem osztálytársa hívott le a BEAC-ba kosarazni – ott ragadtam.

Csák: Szolnokon kezdtem a kosárlabdát tíz évesen. A sportiskolából jöttek keresni magas gyerekeket, és mivel én is közöttük voltam, sikerült elcsábítaniuk a kosárlabda irányába

2. Mi  volt a legnagyobb erénye játékosként, amiért véleménye szerint a halhatatlanok közé kerülhetett?

Ujvári: A sportágam iránti alázat, és a tisztességes viselkedés a pályán és a magánéletben is.

Károlyi: Nem feltétlenül egy adott elemét emelném ki a játékomnak, hanem azt, hogy én a mai napig szeretem ezt a játékot, és világ életemben azért csináltam, mert szerettem. Soha semmi nem gátolhatott meg abban. hogy a válogatott rendelkezésére álljak.

Eördögh: A legnagyobb erényemnek nem tudnék csak egy dolgot említeni, mert szerintem ahogyan az alázat, a kitartás a küzdeni tudás, a sok-sok lemondás mind megvolt bennem.Mindig nyerni akartam, és mindenben első szerettem volna lenni, ezért dolgoztam minden nap. 

Csák: Ameddig csak vissza tudok gondolni, óriási akarattal, alázattal és hűséggel, mindenről lemondva, képes voltam nap, mint nap a kosárlabdáért élni.

3. Soroljon fel három embert, akinek vitathatalan része van abban, hogy olyan karriere lehetett, hogy a halhatatlanok közé került!

Ujvári: Édesanyám, Édesapám, Baczó Gábor bácsi

Károlyi: Az első mindenképpen az Édesanyám, aki a kosárlabdázás felé terelt. Aztán Tursics Sándor, aki a Ferencvárosban eltöltött öt év alatt rengeteget foglalkozott velünk, fiatalokkal. Végül Rátgéber László, aki három éven keresztül kitartóan hívott Pécsre, és megismertette velem az európai szintű kosárlabdázást.

Eördögh: Első helyen a szüleim állnak, akik mindenben támogattak és segítettek a pályafutásom során. Edzőim közül két embert szeretnék kiemelni, akik az alázatot és tiszteletet a sport iránt megtanították nekem: Bild Kati néni és Buttás Pali bácsi.

Csák: Édesanyám, Tursics Sándor, Rátgéber László.

4. Mire emlékszik legszívesebben a pályafutásából? Egy bármilyen élményt, érzést emeljen ki, ne egy konkrét meccset.

Ujvári: Pályafutásom lezárásával megkaphattam ezt a megtisztelő címet, hogy Magyarország száz legjobb kosárlabdázója társaságába választottak, halhatatlan legendának.

Károlyi: Azt hiszem, ahhoz semmi nem volt és nem is lesz hasonlítható, amikor Pécsen befutottunk a terembe harminc perccel a mérkőzés kezdete előtt, és a dugig telt csarnok felrobban a hangorkántól.

Eördögh: Amikor eldöntöttem, hogy befejezem a kosárlabdát, elgondolkoztam, hogy milyen érzés, érzések fognak a  legjobban hiányozni az életemből, és mit adtam magamból, alkottam e maradandót ezalatt a huszonöt év alatt. Azt hittem, hogy az izgalom fog hiányozni, ahogy egy meccset vártam, vagy az adrenalin, amit bemelegítés alatt éreztem. Aztán amikor Sopronban felhúzták a mezemet, és ott álltam a parketta közepén, azon a parketten, ahol közel tizennégy évig nap, mint nap küzdöttem, edzettem, izzadtam a sikerért, a csapatért, és a egész csarnok nekem tapsolt, ehhez fogható élmény számomra nem volt. A könnyeimmel küszködtem, és akkor éreztem, megérte minden egyes perc. amiért dolgoztam.

Csák: Arra  az  útra, amely elvezetett minket a messinai  Final Fourba. Akikkel akkor együtt voltunk, akik velünk voltak, mind emlékeznek az élményre, az érzésre, mely meccsről-meccsre, győzelemről-győzelemre közelebb vitt minket célunk eléréséhez.

5. A legnagyobb csalódás a pályafutásában?

Ujvári: Csak százszoros válogatott lehettem, mert lemondatták velem a válogatottságot.

Károlyi: Sajnos a válogatott szereplése miatt sokszor voltam csalódott, de ha ki kell emelni egyet, akkor mégsem ebből emelnék ki, hanem a 2005-ös samarai Final Four egészében. Nyerni mentünk, negyedikek lettünk…

Eördögh: Legnagyobb csalódásom akkor volt, amikor egy csodacsapatot, a Soproni Postást hagytak úgy szétesni, hogy az a csapat bebizonyította, hogy tíz hónapig  fizetés nélkül, tele ígéretekkel,  hogyan lehet küzdeni  egymásért, a városért, a becsületünkért, hogyan lehet ilyen körülmények között bajnoki és Magyar Kupa döntőt játszani. Máig nem kaptunk egy fillért sem, de minden pénznél többet ért az a tíz hónap.

Csák: Hogy nem juthattam ki Olimpiára.

6. Adjon tanácsot a tíz éves önmagának!

Ujvári: Azt tanácsolnám magamnak, hogy ne legyek "nyuszi"...

Károlyi: Legyél önzőbb (nem a pályán), és néha legalább egy kicsit a saját érdekeidet tartsd szem előtt. Bár tudom, hogy ezt egy tíz éves nem biztos, hogy megértené, de ez mindig is hiányzott belőlem. Viszont nem bánom, mert nem én lettem volna.

Eördögh: Már tíz évesen nagyon akaratos, olyan igazi "rossz" kislány voltam, sokszor nem fogadtam szót. "Mindig hallgass a szüleidre, Ők a legjobbat akarják neked! ".

Csák: Ha azt mondanám a tíz éves önmagamnak, hogy legyél ilyen, meg olyan, ezt csináld másként, okosabban vagy jobban, az nem az én kosárlabda-történetem lenne. Akkor az már másról és másképp szólna. Nekem ez így volt szép és sikeres. Szóval, ha újrakezdeném, akkor is ugyanezen az úton járnék.

7. Melyik volt pályafutása legjobb meccse?

Ujvári: Ez a mérkőzés 2003-ban történt. Olasz bajnoki döntő ötödik meccse volt idegenben, Parmaban, és én a Como színeiben játszottam. Dobtam 23 pontot, az egész meccsen nyújtott teljesitményem miatt én lettem az MVP.

Károlyi: Ha mindenáron ki kell emelni egyet, akkor nem olyat emelnék ki, amivel valami nagy eredményt értünk el, mert azok közül nem szívesen választanék, hanem azt, amikor ’97-ben a Szarvas otthonában 50 pontot dobtam. Két perccel a meccs vége előtt kiabálták be a kispadról, hogy már csak két pont kell. Elképzelésem nem volt, hogy mennyihez - gondoltam, mennyi lehet, harminc. Egy kicsit több volt.

Eördögh: Nagyon nehéz kiemelnem egyetlen mérkőzést. Talán az egyik legmeghatározóbb emlékem egészen visszanyúlik addig az OIK-ig ( Országos Ifjúsági Kupa – a szerk.), amikor alig tizenöt évesen a BEAC ifistái (18 évesek) között játszhattam a döntőben. Az MTK ellen mérkőztünk, 10 pontot dobtam, és a szerzett labdámból én dobtam a győtes kosarat. Megnyertük a Kupát, azon a napon indult el a pályafutásom. 

Csák: Ha az számít a legjobbnak, amikor a legtöbb pontod dobtam, akkor az egyéni csúcsom 51 pont elérése volt egy felnőtt bajnoki mérkőzésen, szülővárosomban volt csapatom, a Szolnok ellen. Azonban nekem sokkal kedvesebb emlék, amikor az utolsó másodpercben bedobott kosarammal kijutottunk Messinába.

8. Melyik volt a legjobb csapat, amelyikben játszott (miért)?

Ujvári: A Messina-ban Euroliga bronzérmet szerző Pécs.

Károlyi: A 2003-2004-es pécsi csapat még a sérüléshullám előtt. Itt most elkezdhetnék egy mondatot, ami úgy kezdődik, hogy HA…de nem teszem, mert nincs sok értelme.

Eördögh: A legjobb csapat, amiben játszottam, egyértelműen a Salamancába kijutó Final Four-os Sopron. 

Csák: Természetesen a messinai bronzérmes pécsi csapat.

9. Ki volt a legjobb játékos, aki ellen játszott?

Ujvári: Cathy Melain

Károlyi: Allison Feaster, aki Valenciennes-ben játszott bedobó pozícióban. Természetesen említhetném Taurasit is, de ellene talán egyszer-kétszer játszottam csak.

Eördögh: Egyértelműen Diana Taurasi. Szerencsém volt többször is játszani ellene, és védeni  - illetve csak próbálkotam vele. 

Csák: Példaképem, csapattársam, ellenfelem: Boksay Zsuzsa.

10. Miben volt a legerősebb, és miben a leggyengébb?

Ujvári: Hogy miben voltam a legerősebb, azt nem az én tisztem megítélni, de talán a pályán való látás és a védekezés. A leggyengébb pedig a saját érdekem képviselete.

Károlyi: Talán azt emelném ki erősségként, hogy nem csak ponterős tudtam lenni, de az ellenfél legjobb emberét is rám lehetett bízni. Gyengeségem egyértelműen a labdavezetés volt. Sosem voltam egy nagy labdazsonglőr.

Eördögh: Erősségemnek a gyorsaságomat, a társaim kiszolgálását, és a ponterős játékomat gondolom. Érdekes, hogy a gyengeségemhez elsőre a védekezést írtam volna addig, amíg nem találkoztam egy olyan edzővel Sopronban, Saeed Armaghanival, aki ráébresztett arra, hogy mekkora feladat lefogni az ellenfél legjobb játékosát. Valójában ő tanított meg igazán jól védekezni. Nagyon megszenvedtem azokat a hónapokat, de megérte. Gyengeségem volt még a tempó dobás, mert nem tudtam nagyot ugrani , és a labdavezetésem.

Csák: Talán, hogy soha nem ijedtem meg a nagy lehetőségektől. Rám lehetett bízni utolsó dobásokat, passzokat, amelyek mérkőzéseket,e redményeket döntöttek el. Gyengeségem, hogy véleményemnek mindig hangot adtam  vagy ha nem lehetett, a szememmel öltem.

11. Volt olyan pillanat a pályafutásában, amikor abba akarta hagyni? Miért nem tette?

Ujvári: A második térdszalag-szakadásom után volt egy pont, amikor elgondolkodtam. Akkor olyan sokan leírtak, hogy végül az adott erőt.

Károlyi: 2001-ben volt egy stroke-om, melynek következtében megszűnt a jobb oldali perifériás látásom. Az azt követő időszak nagyon nehéz volt számomra, párszor megfordult a fejemben, hogy nem fogom tudni tovább csinálni, de szerencsére sokkal jobban szerettem ezt a játékot, minthogy abba tudtam volna hagyni. Nem volt egyszerű megszokni, hogy nem úgy látok, mint előtte, néha még ma is érnek jobbról érkező „meglepetések”, de együtt tudok élni vele, és mindig azt mondom magamnak, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna.

Eördögh: Amikor a térdemben elszakadt az elülső keresztszalag és szembesültem vele, hogy a rehabilitáció minimum fél év kőkemény munka, és járni is újra meg kell tanulnom, nemhogy futni, akkor elgondolkoztam. Huszonkilenc éves voltam,  dönthettem volna a befejezés mellett is.  A férjemtől rengeteg segítséget kaptam, vele edzettem napi négy-hat órát, szinte visszahozott az életbe, annyira magam alatt voltam. Ha Ő nincs, talán  most nem a pályafutásomról beszélgetnénk...

Csák: Nem, ilyen nem létezett a huszonöt évnyi kosárlabdázás alatt. De volt egy tudatos pillanat, amikor még a legjobbak között voltam, és akkor végleg befejeztem.

12. Ha álmából felkeltik, be tud dobni 10-ből 10 ziccert?

Ujvári: Természetesen igen, a Cím kötelez.

Károlyi: Azt gondolom, hogy ez a nagy feladat nem fogna ki rajtam.

Eördögh: Remélem igen, de még nem próbáltam.

Csák: Nagyon remélem! Álmomban valamiért soha nem jutok el a dobásig, a valóságban pedig nehezen tudnak rávenni. Azért csak sikerülne!