I.D.

Rövid törökországi kitérő után Iványi Dalma visszatért régi sikerei helyszínére, Pécsre. Azonban most nem a Lauber Sportcsarnokban pattogtat, hanem a PINKK-ben, akik jelenleg a szomszédságban, Komlón csatároznak hétről-hétre.
Lássuk, Károlyi Andi miként vélekedik a pécsiek legendájának, s egyben egykori kedves csapattársának visszatéréséről.

I.D.

Nem id., bár már ő sem mai csirke, hanem a rövidítés egy nevet takar: Iványi Dalma nevét.
Az apropó egy meccs volt. Egy meccs, amely mindenkit váratlanul ért. Lehet, hogy pont a győztes felet is.
Lehet készülni egy ellenfélre, ki lehet dolgozni a legjobb taktikát, egy dologra viszont nem lehet felkészülni: egy klasszisra, aki éppen ihletet kap. És nem kell ehhez egy egész meccs, elég néhány perc. De ez néhány perc eldönthet egy meccset.
Első eleven emlékem róla, a ’94-’95-ös bajnoki döntőről van, amikor 19 éves fiatalként magabiztosan irányította az akkori bajnok Pécs együttesét. Aztán együtt játszottam vele 5 évet, és bizonyította, hogy valóban Európa egyik legjobb irányítója volt. Ujvári Eszterrel együtt a létező legjobb irányító páros voltak.
Teltek múltak az évek, bajnoki -és kupa győzelmek és Final Four-ok. Aztán jött az a csodálatos élmény, amely az előbb említett sikereket mind elhomályosította egy pillanat alatt. Megszületett a kisfia és anya lett. Bár biztos 1000%-ig a kis jövevényre koncentrált, de sajnos voltak fekete felhők a mindennapjaiban. Régről sokasodó felhők voltak ezek, s a régi ügyek talán legnagyobb vesztese ő volt, aki az utolsó pillanatig, minden idegszálával a csapaért, a városért volt.
Biztos sok álmatlan éjszakát okozott a döntés - lehet, hogy csak a picurka nem hagyta aludni -, de végül arra jutott, hogy külföldön folytatja pályafutását. Bátor döntés volt szülés után, de meghozta, és meglépte. Sajnos ez az igazolás nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, úgyhogy jött egy újabb lehetőség: tartsa talpon a régi, vagy vezesse sikerre az új Pécset. Az egyik új Pécset…
Természetesen azt nem lehet már várni tőle, hogy 40 percen keresztül fusson, védekezzen, irányítson. És nem is kell! Ott vannak erre a fiatalok, akik fizikailag erre még képesek. Az ö szerepe, hogy példát mutasson, hogy „jelenlétével emelje az est színvonalát”.
Szülés után visszatérni huszonévesen sima liba, a harmincas évek elején már egy kicsit izgi, hogy vajon mit szól hozzá a szervezete, de a harmincas évek második felében már nagy bátorságra vall. Bár, akinek megadatott egy ilyen fizikum, annak talán sok idegeskedni valója nincsen…
Szokták mondani, hogy szülés után jobbak lesznek a sportolók. Ez valószínűleg ebben a formában nem teljesen igaz, de az biztos, hogy már sokkal könnyedebben tudja venni az ember a versenyzést. Amikor a mindennapokat lefoglalja más, valaki sokkal fontosabb. Az esetleges kudarcokon sokkal könnyebben teszi túl magát, mert akkor már tudja, hogy ez csak egy játék, és egy vereséggel még nem jött el a világ vége. Míg ugyanez a vereség gyermek nélkül, néha tényleg a világ végét jelentette. Igaz, a győzelem után érzett eufória sem tart olyan sokáig, de ez akkor már kit érdekel, amikor otthon karjában tartja a kis szerelmét.
Tyúkanyó lett ő a kiscsirkék között, és valószínűleg így is érzi. Mintha minden csapattárs kicsit az ő gyermeke is lenne, akikért felelősséggel tartozik. Akik minden edzésre úgy mennek le, hogy örülnek, hogy azzal a játékossal játszhatnak együtt, akit valamikor még a lelátóról csodáltak. És akik többek lesznek attól, hogy, ha csak egy fél szezonra is, de csapattársuk lett egy Ikon.
Aztán majd jön egy meccs, ami az ő pályafutása alatt talán a soha el nem képzelhető kategóriába tartozott volna, de az élet úgy hozta, hogy elképzelhetővé vált, sőt meg fog történni. Ellenfélként fog kifutni a Lauber parkettájára…
Abban az egyben, ha nem is vagyok biztos, de nagyon bízom benne, hogy mindkét szurkolótábor egy emberként fogja kiabálni, mert megérdemli, hogy:

IVÁNYI DALMA!!!!